2013. január 17., csütörtök

Téli album férfi köntösben

Tegnapi cikkemben már bejelentettem, hogy kialakult az új Kreatív Csapat a Yabónál.
Ezt az alkotást új tagunk,  az IbuDesign alkotója, Molnár Ibolya, scrapper nevén Teebolya készítette pár hete, még a CT tagság előtt.

Az albumot megrendelésre készítette egy fiatal hölgy számára, aki kedvesének ajándékozta karácsonyra. Mindig nehéz dolgunk van, ha férfias albumot szeretnénk készíteni. Ibolya megoldása találó lett.
Az album alapja 5 lapos Yabo tégla album, ezt kék, türkiz és szürke mintás papírokkal vonta be, a hozzájuk illő kiegészítő papírokkal, scrapfellow-s csipikkel, dekortapaszokkal, az ünnepi hangulat miatt kevés ezüsttel.


Én az album széleit a háttérpapírok felragasztása előtt szoktam befesteni, ezzel rendezettebb hatást lehet elérni. Ebben az albumban Ibolya úgy festette az éleket, hogy a háttérpapírokra és fotókra is rákente, mintha  havas lenne. Egy másik albumban, hasonlóan kontrasztos színekkel vagány, rusztikus hatást érhetsz így el. A képeken tempera festéket láthattok, ezenkívül a sűrű akrilfestéket javasoljuk még. A felhordáshoz (konyhai)szivacsot vagy ecsetet használj.

A tégla albumhoz felhasznált képeket méretre kell igazítani. Ha a teljes képet be szeretnénk rakni, akkor kisebbre kell szerkeszteni, mint a hagyományos fotópapír méretek. (Ingyenes képszerkesztő programok: GIMP és PhotoScape) A másik megoldás, hogy egy nagyobb kép lényeges részét az album lapjának méretére vágod, ezzel igazán ütős oldalt tudsz készíteni. Ibolya ez utóbbit használta.


Az oldalak elrendezése hasonló, hiszen a nagyméretű fotót jobbra, balra vagy középre tudod rakni, mellé komment címke és pár kiegészítő kerül. Érdemes ezeket a kiegészítőket egy készletből vagy egy stílusból kiválasztani, hogy az album egységes hangulatban maradjon.


A kommentcímkék kézzel készültek: fotókartonból vágj szükséges méretű darabot, ha tetszik, kerekítsd le a sarkát (lyukasztóval, vagy pénzérme vonalát körberajzolva manikűrollóval vágd le). Eltérő színű zselés tollal vagy rost filccel húzz körbe egy vonalat, majd a szövegnek középre további csíkokat.

 

Chipboard/csipbord/csipi - ezek az apró, vagy nagyobb kartonból kivágott díszítőelemek gyakran használt scrapbookos kiegészítők. Sajnos a Yabo nem gyárt ilyeneket, de ami késik, az nem történelem! ;)
A karácsony szerencsés téma, mert sok gyártónak van komplett készlete hozzá. Ha más alkalomra készítesz albumot, a nyilakat, nőies albumnál lepkés-virágos díszeket, antik albumhoz órás vagy indás készleteket ajánlok. A kivágott forámkat az albumlapokhoz hasonlóan festheted, dekuzhatod vagy hagyhatod natúran.

  

Az elkészült album hátuljára ráírhatod a készítő vagy az ajándékozó nevét. Érdemes ezt az oldalt üresen hagyni, hogy a néző szeme megnyugodjon. Emellett persze fontos folytatni az album stílusát.
Ízléstől függően díszítheted a karikákat. Fiú esetén nem javaslok sok szalagot rákötni, de pár csipbord és fémdísz jól mutat.

Remélem, Nektek is tetszett Ibolya bemutatkozó albuma. Mostantól az új CT tagok segítségével visszaállunk a régi rendre, és (remélhetőleg) minden csütörtökön új albumot mutatunk be.

Jó alkotást!
Borka




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése