2012. október 18., csütörtök

Macifarm album

A nyáron Merika a férjével és unokáival meglátogatták a Veresegyházi Medveotthont. Ezt is szeretném ajánlani Nektek, demost csak a képekből készült albumról fogok írni.
Az alap a 20x20-as Yabo albumb. Leggyakrabban fotókartonnal szoktuk a lapokat bevonni, de Merika most csak fehér akril festékkel lefestette és középre, a kompozíció alá került scrapbook papír. A festés szándékosan nem egyenletes, a rusztikus meszelt falra hasonlít, ami jól illik a fényképek témájához.

A felhasznált scrapbook papírok: My Mind's Eye és Wolniak "Marine". 
A fehér mellett a piros és kék színek dominálnak, a gyerekek ruhájához igazodva. Ezek mellé már nem érdemes egy újabb erős színt bevezetni a kommentkártyák számára, Merika a kraft színű Yabo címkéket választotta. Valamint a mackós téma megerősítésére egy kis famintázatot és erdőhöz illő díszítőket használt.


 

Ha sok a jól sikerült fotó, és egyet sem szeretnénk kihagyni, az albumok befogadóképességét többféleképpen tudjuk növelni. Egy darab félbe hajtott fotókarton rögzíts az alapon, erre kerülhet még mintés papír is, vagy maradhat üresen is. A felhajtható részre, annak belső oldalára, és az alapon maradt részre egyaránt kerülhet kép.

 

 

 További lehetőség, ha kis irattartó tokokat fűzünk le az albumba. Ezeket papírboltban lehet kapni, csekk tartó vagy műanyag boríték néven. Lyukaszd ki kalauz- vagy iratlyukasztóval, olyan távolságban, ahogy az albumlapokon vannak a lukak. Ha van csőszegecsed, azzal erősítsd meg a lukakat. A tokon belül is scrappesítheted a fotókat, alátétre ragaszthatod, de ha gyorsabban szeretnél haladni, akkor csupaszon is mehetnek bele a képek. A fotók mellé prospektusok, jegyek, gyerekrajzok is kerülhetnek.

   

Végül egy zsebet mutatok még Merika albumából. Az egyik téglalap formájú kiegészítő papír sarkát levágta, bal oldalát és az alját kétoldalas ragasztóval rögzítette, így kialakult a zseb. A fotók mellé ide is jöhetnek kommentek, emlékek.

 



Remélem, kedvet kaptok ti is, hogy nyári vagy őszi élményeiteket albumba tegyétek!

Karácsonyi ajándéknak is remek ötlet! ;)

Jó alkotást!
Borka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése